Ezt a blogot 2010. szeptember 11-én ünnepélyesen bezártam.

Ha továbbra is kíváncsi vagy életem alakulására, ITT követheted.

Köszönöm az eddigi figyelmet!



2008. augusztus 31., vasárnap

Képek


Rájöttem, hogy túl sok a stressz ebben az iskolában...íme egy kis portfólió:P
Ilyen a kilátás:)








































Mickey bárjában jó a buli velük.

A jobb oldali tag, Reza, a félig iráni, félig olasz nem hivatalos olasztanárom és tanítom magyarra:)
Ez egy idióta játék volt:D


Ebéd utáni pihi...






















Ilyen a kilátás az erkélyemről:

2008. augusztus 30., szombat

Túl a teszteken









Íme egy nagy megjövős kép:)












Az első vacsim Duinoban.
A mellettem ülő leány Dorka, a másik elsőéves magyar az UWCADben.
Mögöttünk az a naplemente látható a tengerrel és a sziklás partokkal egyvelegben, amit két évig nézegethetek...:D
Nemhiszem, hogy fogok ebben az étteremben enni bármikor, mert a nagy tányéron kis semmiség mondás jellemző rá, sok pénzért.




Ma megírtuk a matek és az angol szintfelmérőt. Eldöntöttem, hogy szerényen fogok nyilatkozni, amikor megkérdezték, hogy hogy sikerült a matek. 50 percünk volt rá és lehetett választani, hogy a nehezebbet vagy a könnyebbet szeretnénk megírni. Elég az hozzá, hogy 30 perc alatt megírtam a nehezebbet gipszelt kézzel...Remélem hibátlan lesz, de majd meglátjuk.
Az angolra pedig nem volt elég időm, bár szerintem nem volt nehéz. Csak X-elgetni kellett, úgyhogy kézzel írtam azt is.
Megismertem a tutoraimat is. Egy nagyon kedves 60 körüli walesi hölgy, aki törit tanít. A rezidencia tutorom pedig az igazgató helyettes. Gyakorlatilag most ő a főnök, mert a diri nincs itt. Ő az, akitől kérvényt kell kérni, hogy ihassunk.
Ma este megint lesz buli Mickey bárjában. Remélem nem punnyadnak ki megint olyan gyorsan a többiek, mint tegnap.
Nagyon jó volt velük tegnap. Mindegyik kellőképp gátlástalan ahhoz, hogy merjen táncolni. És otthonnal ellentétben: Itt nem azért kell harcolni, hogy ne lökjenek be a kör közepére, hanem, hogy te legyél a következő, akit néznek.
Van egy iraki srác, aki úgy néz ki mint Freddie Mercury, de úgy táncol, mint aki éppen egy szamarat pakol... Elég vicces.
Van rajtam kívül 2 másik sérült. Az egyik át akart ugrani (gyalog:P) egy függőágyat, de beakadt a lába és pofáraesett. Neki a karjában valami izom ment szét. A másik egy csajszi, aki fára mászott és letört az ág, aztán az orvosok hónapokig azt mondták neki, hogy semmi gáz, ő pedig használta tovább, míg a térde szétment. Térdmerevítőt kell hordania vagy fél évig.
Jah, a szobatársam egy szudáni srác, Yahia Hassan. Mamámnak nem muszály elmondani, hogy fekete. Jó arc, bár még nem sokat beszéltünk.
see you

2008. augusztus 29., péntek

Itt vagyok!

Itt vagyok Duinoban. Jobb, mint gondolni mertem volna. Majd bővebben beszámolok, most csak annyit, hogy éjfélkor lekapcsolják a netet, úgyhogy éppen csak bejelentkeztem, hogy megnyugodjon mindenkinek a lelki világa.
Egy 50 fős házban vagyok. Palazzine a neve. Utána tudtok járni a suli honlapján, ha akartok. Holnap rakok fel képeket, ha lesz időm.
Nagyon jót buliztunk este egyetlen csepp alkohol nélkül. Megtanultam az egész étkészletet olaszul vacsi közben és megtanítottam egy olasz srácnak magyarul. :)
Buona notte:)

2008. augusztus 27., szerda

Mindjárt indulunk, avagy a búcsúk

Most kezdődött el kiutazásom napja. Könnyebben ment eddig a pakolás, mint gondoltam. Máris elcsendesedtek a szüleim. Anyukám az utóbbi napokban kb minden étkezés után sírt. Persze a nagy bömbi majd Duinoban lesz, ahova kivisznek kocsival. Sajnálom szegényeket, de hát ez így van jól.

Reggel bementem elbúcsúzni a középiskolámtól ( a Puskás Tivadar Távközlési Technikumba). Nagyon sokat köszönhetek nekik. Bevallom, év elején azt hittem, hogy mint sok más iskola, a kisujjukat sem fogják mozdítani, annak érdekében hogy egy jó tanulójuk lényegében elhagyja az iskolát. Utólag szégyellem, hogy ilyet mertem gondolni. Álmomban sem sejtettem, hogy ennyi támogatást fogok tőlük kapni. Megragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem nekik, hogy tanítottak engem és minden egyebet, amit értem tettek, az érdeklődést, a segítséget... Amennyiben nem történik valami nagy gáz (pl kirúgnak), úgy valószínű, hogy tanórai, iskolai keretek között nem fognak többet tanítani engem. Remélem olvassák ezeket a sorokat. Az őszinte jóakarást láttam legtöbbjükben és ez egy ritka dolog a világban sajnos. Elkezdtem felsorolni a neveket, de rájöttem, hogy tulajdonképpen felesleges felsorolnom az egész tanári kart. Kinek inge vegye magára! ;)
Utána a Gábor-iskolát mentem búcsúztatni, nameg drága Kati nénitől kaptam népviseletet.Köszönöm azt is.:)
Aztán fodrásznál voltam. Köszi Viki! Szerintem úgy nézek ki, mint egy katona, de állítólag ez nem így van:)
Végezetül meglátogattam a családom egy részét.
Sajnos pl a barátokra nem maradt időm, mert pakolnom kellett itthon.
Tulajdonképpen nem értem minek verem ezt ilyen nagy dobra, hisz csak 2 hónapra megyek első körben...
Csodálkozom rajta, de nincs bennem az az izgatottság, ami a táborok előtt szokott. Nyugodt vagyok és álmos. Mondjuk a gyomrom kb akkora, mint egy teniszlabda.
1 órája írom ezt a bejegyzést...
Jóéjt...

2008. augusztus 26., kedd

RE:)

Visszatértem!
Ma délben elengedtek. 2 drót/szög van a markomban valamint felső gipsz körbegézelve rajta. Nem engedték,hogy lemásoljam,úgyhogy nem tudok képet fölrakni.Hetente le kell vennem és újracsinálni egy kis szellőztetés után. 6 hétig kell rajta lennie és 8 hét után haza kell jönnöm kivetetni a drótokat. Bizonyára kórusban kiáltottatok fel,hogy,jé épp akkor lesz a 18. szülinapom! Bezony, október 22-én lesz és vsz itthon leszek akkor,úgyhogy el lehet kezdeni szervezni a meglepi bulit sztriptíztáncosnőkkel;)
Mindenkinek köszönöm a látogatást (már aki eljött). Főleg a szüleimnek a sok segítséget, megértést és türelmet. IGEN ANYU! IGEN APU!
És bocsánat mindazoktól,akik érdeklődtek felőlem ma,én pedig nem válaszoltam. Pakoltam egész délután.Este úgyis írok ide - gondoltam. Azt meg mindenki tudja h nem szeretek smst írni.
A legjobb persze,hogy késedelem nélkül (most csütörtökön) mehetek ki.
Azt mondta a doki,hogy mindenféle sporttól tartsam távol magam....Szerintetek sikerül?:P
Amúgy nem fáj a kezem,ha nem mozgatom, ha igen akkor kellemetlen. Nem volt szükségem fájdalomcsillapítóra a kórházban. Még a műtét után sem fájt.
Nem mellesleg,ahhoz képest, hogy bent kellett lennem tök jól éreztem magam a kórházban. Mint apukám is említette 1edül voltam egy 2 ágyas szobában. Behozták nekem a régi kistévémet. Olaszt tanultam, aludtam,TVztem (főleg olimpiát), ettem, beszélgettem, gyönyörködtem a panorámában a párkányon ülve vagy a teraszon sétálva. Nyugati kényelem volt. Jah és etettem a galambjaimat, Jancsit és Dzsamalt.Telefosták a párkányomat hálából.Namind1...
Mindnyájatoknak azt kívánom, hogy ha vmikor kórházba kerül, így töltse az időd.Jah és mint mondtam semmim nem fájt sosem.A nővérkék is kedvesek voltak.A doktor is nagyjából, meg ugye neki köszönhetem h sikerült. A főorvos meg egy faszkalap, aki azon volt fennakadva, hogy ez nem egy panzió és miért van átrendezve a szoba.A kezem nem érdekelte.

aug. 25. Hétfő

2008. augusztus 23., szombat

A blog címe átmenetileg Attila in baleseti kórház, kéz-és mikrosebészeti osztály :(

Kicsit hosszú, de tartalmazza a lényeget.

Az Ő kérésére pár napig atyai kötelmeim közé tartozik a blog gondozása :-o

Azt már tudjátok, hogy Attila mai napja a Fiumei úton telt. Sikerült végre találkoznunk egy profi csapattal, akik gyorsan megállapították, hogy ez bizony egy szépen kificamodott kisujj. A veszprémi kórház baleseti osztályának négy (NÉGY!!) sarlatán orvosa (?) egy hét alatt csak a húúúúha, de rondáig jutott el :(

Hétre visszamentünk, este fél kilenc körül bevitték a műtőbe előkészíteni, majd jött az igen szimpatikus doki, akivel megbeszéltük, mi fog történni. Jó esetben sikerül súlyokkal helyre húzatni a ficamot, majd két kapocs segítségével rögzíteni az elmozdult csontokat. Ekkor talán utazhatunk 28-án. Rosszabb esetben fel kell vágni, kipucolni, majd helyre tenni a csontokat. Ez hosszabb lábadozást igénylő, komolyabb beavatkozás, utazásról egyelőre szó sem lehet :(

Egy óra múlva jó hírrel jött a doki! Attilának szerencséje volt, vágás nélkül megúszta!

A hét végét sajnos bent kell töltenie a kórházban, de ha minden rendben lesz, akkor hétfőn délelőtt szabadul. Remélhetőleg csütörtökön, vagy legrosszabb esetben néhány nappal később mehetünk!!

A kéz- és mikrosebészeti osztály a hatodik emeleten van, ott a nyolcas kórteremben találjátok Attilát - ha esetleg valaki meglátogatná ;) Biztosan örülne, mert egyedül van egy kétágyas szobában. Ez jó, mert nem horkol senki mellette, viszont baromira unatkozik. Holnap viszünk neki TV-t, hogy legalább a vizilabda és a kajak-kenu döntőket nézhesse.

2008. augusztus 22., péntek

Baj van...

Elmentünk Anyukámmal a Baleseti Kórházba a Fiumei útra. Nincs eltörve,de ki van ficamodva... Meg kell operálni. Kb 3 óra múlva kezdik, addig nagy nehezen kiharcoltuk, hogy hazajöhessünk. Elkövettek azt a hibát,hogy a 4 óra várakozás alatt megettem egy zsömlét. Állítólag ezért kell várnunk 6 órát a beavatkozással, mert ha para van és altatni kell, akkor meg is fulladhatok tőle. Veszprémben 4 orvos vizsgálta meg. Egyiknek sem tűnt fel,hogy ki van ficamodva...Még rá is kérdeztem. Akkor biztosan helyre lehetett volna még hozni, ám már eltelt 2 és fél hét és lehet,hogy megerősödött. Megpróbálják behúzni a helyére és rögzíteni valami dróttal. Utána kapok gipszet jópár hétre. És ez még a jobbik eset, mert ha nem sikerül,akkor jövő7en fel kell vágni.....Én azon gondolkodom,hogy talán jobb lenne így hagyni az egészet.Talán így is megerősödik magától, az meg nem zavar,hogy csúnya.
Lehet,hogy halasztanom kell a Duinoi kiutazást. Semmi pénzért nem mondanék le róla, de lehet nem engedik, odakint pedig elég bonyolult volna orvoshoz járni.
Nah,1 óra múlva indulunk is. Azt mondták ott is tartanak éjszakára. Remélem mégsem.

Hol,miért,mennyit is tanulok?

Nos,bizonyára sokatok érez még ködfelhőt az agyában amikor arra gondol hol,miért,hogy is vagyok én kint.
Elmesélem az egészet.
Az egész úgy kezdődött,hogy 11. osztály elején felvetődött bennem az ötlet, milyen is lehet vajon külföldön tanulni valahol. Keresgéltem neten, kérdezgettem embereket, míg végül Kati néni, a különangol tanárnénim megjegyezte, hogy az ő keresztfia Costa Ricán tanul egy ösztöndíj jóvoltából. Felvettem vele a kapcsolatot, Ő pedig segítőkészen eljuttatott a gyökerekig.
A United World Colleges (Egyesült Világi Iskolák) jelenleg 12 iskolát foglal magában (de ez a szám pár évente növekszik) szerte a világon,de tényleg: Ezekben az iskolákban angolul zajlik a 2 éves oktatás és a világ minden tájáról érkeznek diákok, ösztöndíjakkal többnyire. Az iskola névleges célja megismertetni a diákoknak egymás kultúráját,megtaníttatni elfogadni egymást és határozott, lehetőleg művelt világpolgárokat nevelni. A diákok céljai mindemellett elvégezni a Nemzetközi Érettségit ( International Baccalaureate)a 2 év alatt, amit mindenhol elfogadnak a világon. Mi lesz akkor az itthoni érettségivel? Elvileg nem kell,de azért a magam megnyugtatására jó volna megcsinálni.
Hogyan választják ki a diákokat? Magyarországon a főleg öregdiákokból álló EVIME (Egyesült Világi Iskolák Magyarországi Egyesülete) az, aki fáradhatatlan önkéntesmunkával válogatja minden évben a több száz jelentkező közül ki a 4-5-6 nyertest, attól függően,hogy mennyi ösztöndíjfelajánlást kapnak a UWC iskoláktól, illetve mennyi pénzt sikerült összeszedniük 1%okból, adományokból valamint saját zsebekből. Ezúton is szeretném megköszönni nekik a belém ölt munkát! Remélem nem fogjátok megbánni :)
Ebben az évben 5 ember kapott az ő döntésük alapján 100%os ösztöndíjat: Vágvölgyi Szabolcs - Kanada, Kiss Adrián - Norvégia, Szakál Ádám - Wales, Pjezcka Krisztina - Szingapúr (az első magyar) valamint Hoór Dorottya - Olaszország.
És én? Nos, az úgy volt,hogy az olaszországi iskola meghirdetett külön 5 fizikus ösztöndíjat "Közép és Kelet-Európa valamint a fejlődő országok" diákjai között. Erre ajánlott engem az EVIME a szóbeli forduló után, amikor is nagyon tereltem a szót az eddig elért versenyeredményeimre. Ezek után megszűnt a versengésem az akkor még kb 160 magyar diák ellen, mert megpályáztam a fizikus ösztöndíjat és a 2 üti egymást. 40 diák pályázott 23 országból. Sikerült! A kiválasztott 5 kocka az alábbi országokból származik: Albánia,Bangladesh,Szerbia,Vietnám én meg ugye Hungary. Jah,amúgy azt mondják én vagyok az első magyar, akinek ez sikerült. Tulajdonképpen csak annyi különbség van Dorka ösztöndíja és az egyém között, hogy emelt szinten kötelező tanulnom a fizikát valamint majd lesznek állítólag kötelező foglalkozásaim a Trieszti Kutatólaborban. És ismét köszönet az EVIMÉnek a közvetitésért és az informálásért.
Pár szó az iskolámról: United World College of the Adriatic (UWCAD) a neve. Trieszt és Monfalcone között található Duinoban, az Adriai-tenger észak-keleti partján a Szlovén határtól egy köpésre. 200 diák van 80 országból.Van egy magyar másodévesem Gyenis Réka személyében.(azaz egy évet járunk oda közösen) Ez az egyetlen UWC iskola, aminek nem zárt a campusa, tehát a diákok szállásai (8 rezidencia) szétszórva vannak a faluban, nincsenek elkerítve. 6 tantárgyat kell választanunk (3 emelt, 3 alap szinten), aki nagyon elszánt az választhat 7et is.Az olasz mindenkinek kötelező, meg a saját anyanyelve is és ajánlott az angol is. A magyart nem igazán értem, mert nincs magyartanár a suliban, de abból is kell érettségiznem.Egy magnó lesz az ellenfelem. Én valószínűleg az alábbi felállást fogom választani: emelt: Fizika,Matek,Olasz alap: Angol,Magyar,Közgazdaságtan
Jah és mellesleg azt mondják jóval több a csaj, mint a fiú :P
Végezetül, ha valakinek felkeltettem az érdeklődését és jobban bele akar mászni a témába írok pár linket.
Evime honlapja: www.evime.hu
Videó a sulimról: http://www.youtube.com/watch?v=JZaLHJ6P0rM
Pár magyar szó a sulimról: http://www.evime.hu/adriatic.html
Iskolám honlapja: www.uwcad.it
UWC honlapja: www.uwc.org

2008. augusztus 17., vasárnap

11 nap múlva jól kell legyek...

Hejhó!
Augusztus 28-án utazok az olasz Duinoba megkezdeni 2 éves tanulmányaimat a United World College of the Adriatic című iskolában.
Többen kérték (és én ennek nagyon örülök), hogy rendszeres élménybeszámolót küldjek. Erre a legegyszerűbb egy ilyen blog...
Jah,amúgy rám jár a rúd mostanság. A Gáboros táborban (július 1-10)megfájdult a torkom sok ifitársammal együtt. De amikor elmúlt egy kis pukli nőtt az ádámcsutkámon.Bedagadt.Azt hittem pár nap alatt elmúlik,de csak nagyobb lett pár hét alatt.Nem fájt meg semmi de azért gondoltam nem ártana megmutatni egy orvosnak.Azt mondták megmaradok,bár nem láttak még ilyet és csak nagyjából gondolták,hogy mi lehet.Volt ultrahang is.Adtak rá kenőcsöket meg gyógyszert.Azt mondták ne sportoljak sokat amíg nem jó és megtiltották,hogy elmenjek a triáltáborba(augusztus 1-3).Csak pár órára ugrottam be látogatónak.A dudorra visszatérve: szépen lassan csökken,bár még mindig ott van.Csak elmúlik valamikor...
A nagyobb probléma,hogy firkáztam egy rohadtnagyot bicóval és a jobb kézfejem,hát hogy is mondjam...nem maradt tökéletes.Úgy történt az eset,hogy Balatonon nyaralok/tam a szülőkkel és van itt Udvariban egy virágváza kőből az út közepén,amit mindig át szoktam ugrani,ha arra járok bicóval.Megint ezt akartam csak sokkal gyorsabban mentem,mint szoktam meg ki is voltam hülve (hajnali fél2 volt - tekertem haza a strandról) Túl későn rántottam el a masinám és beakadt a hátsó...A többit mindenkinek a fantáziájára bízom - nem kamerázta senki. Nah utána jöttek a kellemetlenebb dolgok: fájdalom,vérző és alig mozgó jobb kézfej,erőtlen bal,dagadás,mentő,Veszprém-baleseti,gipsz,stb. A jobb kézfejem kb 3x akkora lett mint a bal.4 orvos nézte 4 alkalommal.Mind azt hitte hogy el van törve és újra megnézte a röngent, de nincs.Nem tudták szokás szerint,hogy mitől ilyen dagadt.Még tőlem kérdezték.Mozog minden,szal a szalagok is rendben vannak állítólag.Lassan de bizonytalanul javulgat.Remélem meggyógyul magától (lehetőleg 11 napon belül) és nem kell szétszedni...
Úgyhogy augusztus 3-ától nyugiban vagyok itt Balatonon a szülőkkel.Nem túl izgis,de nemtok mit csinálni.Még bicózni sem tudok.Ütőt sem tok fogni.Aki ismer tudja,hogy nem szeretek túl sokáig egyensúlyi állapotban lenni.Valószínűleg azért nem alszok még.A bal csuklóm is érzékeny,bár ma csocsóztam vele kicsit.Az még rátett.
Alszok,olimpiát nézek,olaszt tanulok,olvasok,kutyátsétáltatok és újra elkezdtem pókerezni.Most pl tökjó,mert 3 órája leültem játszani 25$ral és jelenleg 90$em van.És közben még ezt a blogot is megcsináltam:)
Nah megyek aludni.Mindjárt 10 óra van Pekingben...(Hajrá Magyarok)